Év: 2020

Rcool klíma
Vásárlás

Sok funkciót felvonultat az Rcool klíma

Egyre nagyobb sláger a légkondicionáló, ami nem meglepő, főként annak ismeretében, hogy a legtöbb készülék már a hűtés mellett, a fűtésben is jeleskedik. A 2016-ban forgalomba került Rcool klíma nagyon komoly műszaki adottságokkal jelent meg a hazai piacon. Nem meglepő tehát, hogy felkeltette a vásárlók érdeklődését. 2,6 kW, 3,5 kW és 5,3 kW típusok között […]

Tovább
hajóbérlés
Szolgáltatás

A hajóbérlés, mint a közlekedés alternatívája

Köztudott, hogy a Balaton környéke a nyári időszakban a legzsúfoltabb, hiszen mindenki a legnagyobb melegben próbálja kipihenni az év fáradalmait. A hatalmas közlekedési torlódások miatt, szinte lehetetlen a magyar tenger egyik pontjából a másikba jutni és ilyenkor jöhet képbe a hajóbérlés. A vízitaxi viszonylag új szolgáltatásnak számít, ami a magyar tenger bármelyik kikötőjéből igénybe vehető.

Tovább
női okosórák
Vásárlás

Női okosórák fiataloknak és idősebbeknek

Egyre többen kezdenek mostanában játszani a gondolattal, hogy milyen jó lenne feldobni a mindennapokat olyan újszerű készülék vásárlásával, ami folyamatosan szórakoztatná az embert. A női okosórák ebbe a kategóriába tartoznak, hiszen folyamatosan vihetjük magunkkal, a kézen hordva mindig szem előtt lehet.

Tovább
Aviva tanfolyam
egészség

Továbbra is lehet jelentkezni online Aviva tanfolyamokra

A rendszeres mozgás az egészség megőrzésnek az egyik alapfeltétele. Sajnos, ugyanakkor azt kell mondani, hogy önmagában egyszerűen nem elég. A jó táplálkozás legalább olyan mértékben vagy még inkább elengedhetetlen. A szervezet nagyon könnyen képes kijavítani a kialakuló hibákat, ha minden feltétel adott a számára. Az egészség megőrzése lehet egyszerű, ha odafigyel minden ember saját magára […]

Tovább
kötésminták pulóver
Webáruház

Divatos kötésminták pulóver készítéséhez

A divat bizony roppant gyorsan változó művészeti ág, szerteágazó stílusokkal, ezáltal sokaknak gondot okozhat a benne levő naprakészség. Az idei évben előkelő helyet foglalnak el a színes és a csíkozott kötésminták pulóver elkészítéséhez. Hiszen a kötött példányok több éve folyamatosan divatban vannak, ami főként a laza eleganciájuknak és az utolérhetetlen kényelmüknek köszönhető. Azonban a végleges […]

Tovább
gyógynövényes sampon
Webáruház

Gyógynövényes sampon a kíméletes tisztításért

A hajuk ápolására egyre többen fektetnek hangsúlyt, hiszen gyönyörű, dús hajkoronára szinte mindenki vágyik. A megfelelő gondozásra ideális a természetes összetevőjű gyógynövényes sampon. A nők nagy százaléka festi, vasalja, göndöríti a haját. Ezek a meglehetősen agresszív eljárások bizony sok esetben felsértik a hajszálat. Mind a szerkezetén, mind pedig a természetes fényén csorba eshet ezektől a […]

Tovább
albérletközvetítő irodák Budapesten
Szolgáltatás

Miben másak a Professional Premium Property Zrt. kiadó lakásai?

A lakhatás egy olyan alapvető dolog, aminek az alapjait megteremteni komoly felelősség. Azért kell erre odafigyelni, mert különösképpen meghatározza az életvitelt, hogy mégis milyen az a környezet, amiben valaki él. Természetesen itt nem a családi otthon hangulatáról van szó, hiszen amibe beleszületik az ember azt megszereti és komfortossá válik a számára. A fővárosba való felköltözés […]

Tovább
Babé testápoló
Webáruház

Gyengéd védelmet nyújt a Babé testápoló

A faggyúmirigyek gyenge működése miatt az újszülöttek bőre szárazabb, mint a felnőtteké, ezért mélyreható táplálásra van szükségük. A Babé testápoló a könnyű textúrájának köszönhetően hozzájárul az érzékeny bőr hidratálásához és mindennapi ápolásához. A folyékony, tejszerű kozmetikum segít fenntartani és megerősíteni a baba bőrének védőfunkcióit, ami a széles hatókörű összetevőknek tudható be. A komponensek közül, a […]

Tovább
Play Doh Crazy Cuts
Webáruház

Kreatív fodrrászkodás a Play Doh Crazy Cuts-al

Néhány nyisszantás és máris kész van az új frizura. A Play Doh Crazy Cuts kreatív mivoltának köszönhetően, egészen egyedi hajkölteményeket lehet varázsolni, ráadásul nem is egy, hanem egyenesen hatféle színben. A gyurmázást új szintre emelő Play Doh Crazy Cuts kitűnő kikapcsolódást jelent a kicsiknek és a nagyobbaknak egyaránt. Mókás látni, ahogy a fogantyú meghúzása után […]

Tovább
távirányítós redőny
Vásárlás

Ismerjük meg a távirányítós redőnyt!

A modern kor fejlesztései révén már elérhető, hogy ne csak a televíziót lehessen távolról vezérelni. A legtöbb készülék és gépezet mellé már kapható olyan kapcsoló, amivel több méterről is lehet aktiválni a szerkezeteket. A távirányítós redőny pontosan ugyanebbe a kategóriába sorolható. Természetesen bártan túltekinthetünk az egyszerűbb kényelmi megoldások révén, hiszen ennél többet kapunk a rendszertől.

Tovább