A kertépítés fontos része a locsolás megoldása, kitalálni, hogyan tudjuk egyszerűen, hatékonyan, és kevés víz használatával karbantartani növényeinket. Az öntözőrendszer árak, megközelítőleg legalábbis, megtalálhatók az interneten, érdemes utánakeresni. Ugyanis ez az, amely az össze előzetes feltételünknek megfelelő megoldás. Hatékony, mivel területre szabható, így egyik növényünk és a füvünk sem marad szomjas.
Egyszerű, mivel automatikus, tehát sem időt, sem energiát nem kell fektetnünk a működtetésébe. Az öntözőrendszer árak még inkább semmiségnek tűnnek, ha még azt is megemlítjük, hogy a víztakarékosság terén is bízhatunk benne.
Ezek pedig teljesen kertre szabott feltételek egyébként, mivel az öntözőrendszer árak meghatározásánál nem mindegy, hogy milyen talajban kell dolgozni, a növények elhelyezkedése sem, valamint az sem, hogy mekkora területet kell lefedni. Ez utóbbi függ az árnyékolástól is, hiszen ott szinte alig van rá szükség, hiszen füvünk nem fog kiégni, elég csak a talajba vezetni egy kevés vizet.
Amennyiben szeretjük a természetet, otthonunk fontos része lehet a kertünk, ahol megpihenhetünk egy kicsit a mindennapoktól. Telepíthetünk színpompás virágokat, amelyek a szép zöld gyeppel harmóniát teremtenek. A színek megtartásában öntözőrendszer telepítés elengedhetetlen.
Logikus, mivel mi emberek nem tudjuk olyan hatékonyan meglocsolni a növényeket, főleg a füvet nem, kézi módszerrel. A locsolókanna és a slag emellett folyamatos vízpazarláshoz vezet. A hatékonyság mellett közrejátszik, hogy az sem mindegy, mikor történik mindez. Az öntözőrendszer telepítése után az egész folyamat automatikussá válik. Ez pedig időnket és energiánkat is kíméli, hiszen nincs szükség ránk a locsoláshoz.
Ami azt is jelenti, hogy nem kell hajnalban felkelnünk, hogy még a hőség előtt ellássuk vízzel a növényeinket, illetve este sem kell otthon maradnunk e miatt. Az öntözőrendszer telepítése előtt fel kell mérni azt is, hogy milyen vízforrást fogunk használni, természetesen annak érdekében, hogy minél környezetkímélőbb megoldással öntözzünk.