Emelkedjünk felül az előítéleteken! Tagadhatatlan ugyanis, hogy a keresztény elveket valló, illetve hitbéli kérdésekkel foglalkozó filmek esetében, sokan közülünk már az adott tematika miatt is elfogultan állnak hozzá ezen alkotásokhoz. Pedig a vallásos filmek általában ennél többről szólnak, illetve a legtöbb esetben messze túllépnek az esetleg antipatikus hitvallási kérdéskörökön. Tökéletes példák erre azok az Etalon Film KFT. által forgalmazott családi filmek, amelyek bár szervesen kapcsolódnak a vallásos filmek kategóriájához, mégsem dogmatikusan állnak hozzá a belső meggyőződésen alapuló tematikákhoz.
Szórakoztató és a család minden tagja számára élvezhető mozik ezek, amelyek olyan klasszikus történeteket dolgoznak fel, mint például a kétrészes „Heidi”, esetleg Victor Hugo jól ismert klasszikusa, „A nyomorultak”, vagy a „Koldus és királyfi” története. A vallásos filmek tehát nemcsak a konkrét keresztényi történeteket jelenthetik, hanem sok esetben a valódi emberi értékeket helyezik előtérbe. Éppen ezért is fontos filmes alkotások ezek!