A törvény kötelezi a gyerekülés meglétét az autókban

A gyerekülés használatát nem szabad mellőzni!

A törvények azért vannak, hogy megszegjük őket – szoktuk mondogatni, azonban ha ezt meg is valósítjuk, abból néha baj szokott történni. Persze rendkívül izgalmas tud lenni, amikor átlépjük egy törvénynek a korlátait, pláné, ha nem is vesznek észre.

De vajon ez mindig sikerül? Sajnos előfordult már nem egy olyan eset, amikor gyerekülés nélkül utaztattak kisgyerekeket és ennek tragikus következményei lettek. Nagyon fájó tud lenni, amikor az ember a saját kárán tanul. Éppen ezért sokkal jobb, ha a negatív példákból okulva megtesszük a szükséges lépéseket, nem feltétlenül azért, mert a törvény előírja a gyerekülés használatát, hanem elsősorban a saját kicsinyünk épségéért. A gyártók között találhatunk olyanokat, akik messzemenően az átlag fölé emelkednek.

Általában ez a termékeiken látszik meg, hiszen nemcsak a magas eladási szám elérésére törekszenek, hanem eléggé sokat költenek a még nagyobb biztonságot és kényelmet nyújtó gyerekülés kialakítására. Nyilván, hogy termékeik ára kissé magasabb, de megérik a pénzüket.