Miért fontos a lámpa polírozás?

Lámpa polírozás

Látni és látszani, ez a 2 rendkívül fontos alapszabály, amikor az utakon vagyunk, az életünket mentheti meg. Egy olyan világban élünk, ahol mindenki csak rohan, és sokszor még azt sem tudják, hogy hová. Amikor lehetőségünk volna a lazításra, a megszokás azt is felülírja és azon kapjuk magunkat, hogy ok nélkül is padlóig tapossuk a gázpedált. A nagyvárosok, szmogos levegőjében a lámpa polírozás egy teljesen megszokott eljárás, amit néhány évente ismételni kell.

Lényege, hogy a fényszóró felületének néhány milliméterét teljesen eltávolítják, hogy előbukkanjon az alatta lévő sima és sérülésmentes rész. De miért roncsolódik a búra? Egy műanyag ötvözet adja a felületet, ami bár jól ellenáll az ütéseknek, a forróság hatására kissé meglágyul. A lámpa polírozás után, egyből megfigyelhető a különbség. Bár a településeken belül, ahol folyamatosan égnek az utcai lámpák, nem vesszük feltétlenül észre a lámpa polírozás hiányát, de amint kihajtunk a lakott részről, máris tűzvonalba kerülünk.

A csökkenő intenzitás ugyanis nemcsak azt eredményezi, hogy akár méterekkel kevesebbet látunk be az útból, de minket is jóval később vesznek észre. Az említett eljárás alkalmazható több esetben is. A szélvédő polírozó szerkezetek bár némiképpen eltérhetnek, de lényegükben nincs nagy különbség. Az elv pontosan ugyan az. Általában akkor veszi kezdetét ez a kezelés, ha egy nagyon apró karc jelenik meg a felületen. Az elülső üvegeket gyárilag puhábbra készítik, így aztán a szélvédő polírozó könnyedén megbirkózik vele. Csupán néhány óra az egész és máris mintha egy teljesen új termékkel távoznánk a műhelyből.

Természetesen vannak olyan esetek, amikor már ezzel az eljárással sem lehet boldogulni. Úgy tartják, hogy amikor a köröm hegye nagyon megakad a karcolásban, akkor az már túl mély a szélvédő polírozó számára. Ha mégis ezt a megoldást választjuk, akkor érdemes először egy próba munkát végezni, hogy biztosan lássuk, sikerül-e a beavatkozás. További részletek találhatók az autouvegek.hu oldalon. Kattintsunk bizalommal és mihamarabb kerüljön elő a szélvédő polírozó!